loading

Szijj Viktória vagyok, kozmetikus és szempilla stylist. Már a középiskolában tudtam, hogy kozmetikus szeretnék lenni, így érettségi után kozmetikus iskolában
folytattam tanulmányaimat és egy neves 13. kerületi szalonban töltöttem gyakorlati éveimet, ahol a megfelelő szakmai tudást megszerezve 2006-ban kozmetikusként végeztem. A 11. kerületben kezdtem el dolgozni, majd pár év múlva megszületett a kislányom. Kis szünet után ismét a 11. kerületbe tértem vissza és a következő 7 év alatt rengeteg hűséges vendégem lett. Ezután megszületett a második kislányom is és kicsit hosszabb szünet után, de ismét a 11. kerületben találtam helyiséget, ahol megnyithattam a saját üzletemet és amit a legnagyobb szeretettel újítottam fel és rendeztem be a vendégeim számára, ahol szép és nyugodt környezetben kapcsolódhatnak ki , pihentető, halk zene kiséretében.
Foglalkozom különböző arckezelésekkel, amit Matis és Dr. Rimpler termékekkel végzek, mikrodermabrázióval és mezoterápiával illetve ultrahangos hatóanyagbevitellel, műszempilla felrakással és gyantázással. Az életem egyik legjobb döntése volt, hogy ezt a szakmát választottam. 

Fotolla-1035 copy

SZÁMOMRA EZ NEM MUNKA, HANEM SZENVEDÉLY, MINDEN PILLANATÁT SZERETEM.

Számos továbbképzésre jártam és járok a mai napig. Folyamatosan képzem magam és bővítem a szolgáltatásaimat. Szerencsésnek mondhatom magam,hogy olyan munkát végzek, amit szeretek, ha szeretnél eljönni és kipróbálni a kezeléseket vagy bármilyen más szolgáltatásomat hívj bizalommal. Szeretettel várok minden kedves új és régi vendéget.

TOVÁBBKÉPZÉSEK

2005. November Malu Wilz sminktanfolyam
2007. Március Sminktetoválás
2008. Május Isabella Lancray tanfolyam
2013. Február Gold Lashes 3D műszepilla
2013. December Meso-Vytal mezoterápiás tanfolyam
2014. Május Isabella Lancray speciális masszázs tanfolyam
2014. December 6D műszempilla tanfolyam
2015. Március testcsillám tanfolyam
2015. Október Szálas szemöldök tetoválás
2019. Május 3D-6D russian volume műszempilla
2021. Október Light Volume lash szempilla képzés
2021. Október Matis Anti Aging Solutions II.
2022. Január Matis Beauty Solutions I.

Login Account

Already a Celina Customer?

Invaild email address.

6 or more characters, letters and numbers. Must contain at least one number.

Your information will nerver be shared with any third party.